6.fejezet - Goodbye



Egy kissebb fejfájással keltem fel. Nagynehezen felöltöztem majd lekullogtam a földszintre.
- Jó reggelt! - köszöntem mindenkinek miközben a hűtőbül a tejet vettem elő.
- Jó reggelt. - köszöntk vissza majd végig mértek a szemükkel.
- Hát mi az a sevanyú arc? - ölelt át John bácsi a kávéjával a kezében. - Nem akarok haza menni! - jelentettem ki egyszerűen majd felmentem a szobámba a kakaómmal együtt.
MIkor az ágyamra leültem és bekapcsoltam a tévét a telefonom szólalt meg az éjjeli szekrényen. Adam neve jelent meg a képernyőmön. Gyorsan felkaptam és megnyomta a zöld gombocskát a telefonomon.
- Szia. - köszönt bele barátságosan úgy ahogyan szokott. - Hát akkor ma ketté válnak az útjaink. - jelenti ki szomorúan majd egy nagyot sóhajt.
- Sajnos igen, nem akarok haza menni! - elkezdetm a hisztimet, de Adam leállított.
- Nyugodj meg! hamarosan biztosan látjuk egymást! és biztosan találkozol majd Niall-el..de várj? most akkor veletek mi lessz? Nagyon messze lesztek egymástól. - eddeg kezdetm elfelejteni a dolgot de Adam szóba hozta és megint a sírás kerülgetett.
- Majd megoldjuk. - csak egyszerűen válaszoltam, nem akartam belefolyni nagyon. - Nézd csak este megyünk haza, ha gondolod délután lemehetünk a partra. - felvettettem az ötletem és asszem örült neki.
- Persze, hogy kimegyünk miért nem ezzel kezdted, mert akkor nem kezdem a napot ilyen gyászos hangulattal. - örvendezett majd gyorsan elköszönt hogy hamar kitudjunk sétálni.
Gyorsan összeszedtem a cuccaim. Elköszöntem anyuéktól megbeszéltük a dolgokat, hogy mikor induljak haza. Tehát gyorsan felkaptam a cipőmet és máris irány a part.
Az ajtón kilépve semmi hirtelen pillanatra nem számítottam, ám szembe találtam valakivel magamat. Visít,majd én is egy nagyot. Felnézek. Niall az.
- Minden rendben? - kérdezi elise néni majd kinéz a konyháról és vigyorog hiszen látja, hogy Niall az és, hogy nincsen oka az aggodalomra.
- Ömm jó reggelt! vagyis hát igen...jó reggelt délben! - vakarja meg a tarkóját majd szégyenlősen elmosolyodik. Imádom mikor így mosolyog, olyan ellen álhatatlan.
Igazából most jövök csak rá, hogy miért nem szabadott volna vele járnom. Egyszerűen belefogok őrülni abba, hogy nem látom. ÓÓÓÓ istenem miért találkoztam vele az nap? Miért mentem ki sétálni a patra? miért történt meg mind ez? Nem sabadott volna!
De már mindegy már így alakult. Most ezzel nem szabad foglalkoznom még itt vagyok és vele, vagyis velük. Tehát élvezzem amíg még együtt vagyunk! Nem foglalkozva semmivel előre hajoltam és köszönés képpen megcsóoltam. Amit ő viszonzott is.
Majd egymást csókolva lépegettünk le a lépcsőn és csuktam be magam mögött az ajtót. Lassan elengedtük egymást, rám nevetett, majd megfogta a kezem és a partra igyekeztünk. Az egész út csendesen telt el.
Ő is tudta, hogy mi fog következni. És tudta, hogy ennek a kapcsolatnak egy idő után vége lesz. Már majdnem a partra értünk mikor végre megszólalt.
- Mikor indultok haza? - kérdezte keservesen majd egy nagyot sóhajtott.
- Este körülbelül fél 6-kor indulunk a reptérre. A gépünk negyed 7-kor indul. - jelentettem ki majd pár könny folyt végig az arcomon.
- Hé! ne sírj! - állított meg majd megölelt. - Majd megoljuk valahogy nyugodj meg! - majd egy puszit nyomott a homlokamra amitől kicsit jobb kedvem lett. Majd a távolból zaj hallatszott. Egyből felnéztünk és azt is tudtuk, hogy kik azok.
- Sziasztok! - kiáltottak felénk majd gyorsan oda rohantak. Niall-el kezetfogtak én mindenkit megöleltem.
- Héjj kislány akkor ma haza mész? - kérdezte Ryan.
- Sajnos igen! bár elárulom hogy soha sem szerettem itt lenni, sőt egyenesen utáltam de ti változtattatok a helyzeten és ezért hálás vagyok. Köszönöm. - mondtam nekik majd szintén a sírás kerülgetett.
- Ugyan már Sophie. Ne köszönj semmit hiszen ez a véletlen volt, hogy találkoztunk. - jöttek oda a srácok majd egy csoport ölelés következett és én voltam középen és úgy összeszorítottak, hogy azt hittem a bordáim összeroppannak.
- Szeretünk Sophie! - kiáltották egyszerre, majd elengedtek és hirtelen futni kezdetek. - Most mit csináltok? - kérdeztem tőlük meglepődve majd láttam, hogy a víz fele futottak. Mivel nem akartam vizes lenni ezért egy szikla fele mentem amint leakartam ülni
Niall kapott fel a két kezébe. Én felsikoltottam majd a víz vele futott velem a kezében. Én csak ordibáltam.
- Niall tegyél le de azonnal! - csaptam egy nagyot a hátára mire ő csak fel nevetett és mire én felnézhettem volna már csak arra figyeltem fel, hogy a vízben fekszünk és nevetünk.
Hirtelen felpattantam csurom vizesen.
- Te nem vagy normális! - kiáltottam rá, de közben majdnem megfulladtam a nevetéstől.
- Mi mind azok vagyunk Sophie! - bámult rám Adam. Mire én csak fel nevettem.
- Ezt ti sem gondoltátok komolyan. - feleltem majd lenéző pillantást vetettem feléjük majd hirtelen egymásra néztek és nevetni kezdtek amitől kicsit kezdtem megilyedni. Aztán mikor lassú léptekkel felém indulta
hiretelen futásra eredtem és végig gázoltam rajtuk. Örömmel láttam, hogy felburultak tehát kaptam egy kis előnyt. Már végre a parton voltam és futás közben felkaptam a papucsot és haza fel kezdtem el futni.
Ám egyszer csak lépteket hallottam mögöttem. De a parkba beérve nem figyeltem magam elé és egy kissebb lyukban megbotlottam.
- Úristen jól vagy? - futottak oda.
- Persze igen, .....upsz, csak a térdem. - néztem a térdem ahogyan a fér folyik belőle. Nagy nehezen ráálltam és haza bicegtem vele. Beléptünk a házba anyaék végig néztek rajtam. Már fogtak előre a felyüket, mert
tudják, hogy én milyen ügyetlen vagyok.
- Már megint mit csináltál? - már a fájdalomtól nevettem.
- Hát az úgye úgy volt, hogy é... - anyu leállított.
- Ne is folytasd! már megint öt évesnek érezted magad igaz? - már anya is nevetett, hogy nem bírom a futkozást abba hagyni és miért nem viselkedek egy normális 17 éves módjára.
Ezek után felmentünk az emeletre, a fiúk beültek a szobámba míg én lemostam a térdemet és leragasztottam. Néha kissebb sikításokat ejtettem el, mert a betadintól nagyon csípett a seb. Ám 10 perc után
kijöttem a fürdőből és a szobámba mentem.
- Nem mondod, hogy ennyi ideig tartott leragasztani azt a sebet. - kérdezte Adam.
- Hát de mert...mindegy. - nyögtem ki. MÉg egy darabig a szobámba voltunk aztán kitaláltam, hogy mennyük el sétálni, bele is egyeztek tehát lefele indultunk a lépcsőn majd ki a házból.
Mikor éppen kifele indultunk volna anyu utánam kiabált.
- Sophie! még háromnegyed órád van! úgyhogy fél óra múlva szeretnénk itthon látni. - jelentette ki majd vissza ment a konyhára a kávéjával a kezében.
- Rendben! - majd elköszöntünk és máris a park fele vetük az irányt.

Vissza fele sétálva rákacsintottam Adamre és ő rögtön tudta, hogy mi a dolga.
- Ömm fiúk gyertek nem találom a telefonom lehet ott van valamerre arra! - mutatott a kezével és elindultak abba az irányba amit mutatott.
- Hát akkor ketten maradtunk. - jelentette ki Niall, majd kihasználva az alkalmat magához húzott majd megcsókolt. Én pár perccel később viszont eltoltam magamtól. Ezek után ő csak kérdőn nézett rám.
- Nézd Niall! ... - sóhajtottam fel majd bele kezdtem a mondandómba. - lehet, hogy ennek az egésznek meg sem kellett volna történnie. vagy én nem is tudom, de most mi lesz velünk? én körülbelül fél óra múlva itt hagylak titeket.
Mi hogyan fogunk találkozni? - nyögtem ki végül, de már a könnyek szöktek a szememből. Niall végig simította a kezét az arcomon amibe beleremegtem.
- Meg oldjuk, most ne ezzel foglalkozz, még itt vagy! - jelentette ki majd a fiúk vissza jöttek és haza fele indultunk. A srácok elmentek viszont húsz perc múlva vissza jönnek, Niall itt maradt.
Elkezdünk pakolni be a bőröndömbe. Ngyon gyorsan telt a fél óra. Mert mikor már észhez kaptam a repülőtéren álltam....már nélkülük. A búcsú a legszörnyebb dolog. A házunk előtt elköszöntem mindenkitől, nagyon nehéz pillanatok voltak.
Most itt állok a szüleimmel és a bőröndömmel a reptéren itt hagyva őket.

Sziasztok. :) most sok hozzá fűzni valóm nincsen. Kicsit hosszabbra próbáltam írni remélem sikerült. A következő részektől lesznek az úgy mondd izgalmasabb részek. :) De nem húzom az időt. 

Jó olvasást. :) ♥

6.fejezet - I can not do.


- Mi az kicsim? - nézett rám ilyendten Niall, majd közelebb jött ő is lerakta a két tálcát amit fogott. Elkezdett kattogni az agyam, nem tudtam abban a pillanatban megmondani neki. Igazából, ha azt mondom, hogy semmi
akkor úgy is az lesz, hogy dehogyis hát az előbb még olyan fura voltam, tehát jobbat kellett kitalálnom.
- Csak az, hogy szeretlek! - mosolyogtam rá.
- Azt hittem, hogy már baj van. - mondta majd kifújt egy nagy levegőt mosolyogva közelebb lépett és a homlokomra egy puszit nyomott. Ezek után megfogtuk a tálcát és
az udvarra indultunk vele. Nagy nehezen sikerült az ajtót ki és be csukni. Két tálca sütivel nem volt a legkönyebb, de megoldottuk tehát gyorsan a kert fele igyekeztünk.
Elise néni már ígyis oldalba bökött mosolyogva, hogy mi tartott ennyi ideig. Én csak elmosolyodtam, majd kinyögtem, hogy semmi különös mire ő csak annyival válaszolt, hogy hát persze.
- Oooo Elise néni tényleg csak sokáig tartott 2 tálca sütivel kinyitni és becsukni az ajtót. - mondtam vigyorogva.
- Én hiszek neked drágám! - mondta vigyorogva és kezét az arcomon simította végig. - De most inkább menj kínáld meg a vendégeket sütivel. Szófogadóan bólintottam felé és
az asztalok köré termettem a két tálca sütivel. Lassan elfogyott, végre, minek képzeltek engem? pincérnek? na nem! Ilyet azért ne! én hamar kifáradok. Ültem le az asztalhoz és egy pohár limonádét öntöttem magamnak.
Amit olyan hamar ittam meg mint még soha. Ezután jött a többi pohárral. Nem is csodálkoztam, hogy rosszul lettem tőle. Mikor a grillhús készen lett és elém pakolták ránézni sem tudtam. Tehát úgy döntöttem inkább
felmegyek egy kicsit a szobámba és ott is maradok egy darabig. Ezt az ötletemet közöltem szüleimmel és Elise néniékkel. És persze azt is megkérdeztem, hogy nem gond e mert ha nem akkor lent tudok maradni.
De természetesen bele egyeztek. Majd ezek után Besurrantam a bejárati ajtón majd fel az emeletre aztán be az ágyamba. Jól esett kicsit lefeküdni. Sok volt nekem ez a limonádé egyszerre.
Terveim szerint csak fél órát leszek itt fent. Utána vissza megyek, nem akarok illetlen lenni. Próbáltam kicsit aludni, de nem sikerült az ablakon beszűrődő hangok miatt. Az elején még szokatlan volt. Nem szoktam meg a zajban alvást.
De aztán kezdett hozzá szokni a fülem és a végén már nem is vettem észre, így hát leraktam a fejem és az álom nyomott el.

- Na jó reggelt! - kuncogott mellettem Adam. Én meg csak lassan pislogva felkeltem, hogy i zaklat 5 perc alvás után.
- Te mit keresel itt? még hagyj aludni, 5 perce feküdtem le. - mormogtam majd vissza hajtottam fejmete a párnára és a takarót magamra húztam.
- De hát már 3 órája alszol. Már 6 óra van. - világosított fel nevetve.
- Hogy micsoda? - pattantam ki az ágyból. Majd az ablakhoz rohantam. - Jézusom a nap már lemenőbe van. Én meg eddig aludtam? Mikről maradtam le? - kérdeztem, majd egy fancsali képet vágtam Adam felé.
- Hát igazából semmi érdekesről. Mindenki csak beszélget, beszélget és beszélget. - mondta, majd egy kisebb megkönnyebbülést éreztem magamon. - Hamarosan apáék zenélnek elvileg majd csak
most indul be az úgynevezett "buli", tudod az idősek számára. - lökött oldalba majd nevetnem kellett a hülye mozgáson amit csinált.
- Te mit művelsz? - kérdeztem miközben már a nevetéstől szakadtam.
- Hát így szoktak táncolni az ilyen bulikba az idősek, tudod. - majd megfogta a karomat és magához rántott és táncolni kezdtünk. A vihorászásomtól táncolni sem tudtam.
Már nagyon nevettem lehet, hogy már kint is hallják a nyitott ablakomnál, de nem érdekelt. Boldog voltam, és már rég voltam ilyen boldog.
- Te aztán megtudod nevettetni az embert. - mondtam Adamnak miközben a padlón üldögéltem és a könnyeimre törölgettem le ami a nevetéstől jött ki.
- te esküszöm, hogy egy komplett idióta vagy. - mondta majd ő is már szakadt a nevetéstől.
- Na jó gyere! - nyújtotta a kezét és felhúzott a földről, majd megölelt. Majd egy nagyot sóhajtottam.
- Na mi van hercegnő? - kérdezte Adam. - Mi ez a nagy sóhajtozás? - tolt el magától majd a szemebe nézett. - Hát, de minden tökéletes körülötted. A napok, a társaság,
Niall-el is jól összemelegedtetek, és ő tényleg szeret. Most mi a baj. Ezek hallatán már a sírás is kijött rajtam, de most nem az örömkönnyek voltak azok.
- Épp az az! én is szeretem őt és tényleg, de mit csináljak? London nagyon messze van innen. És ha majd alig fogjuk egymást látni? akkor mi lesz? Én a távkapcsolatokba nem hiszek! - jelentettem ki, majd az ágyra ülve az
arcomat a kezembe temettem.
- De fogtok! és kifogjátok bírni! mert ti tényleg szeretitek egymást. Mármint én ismerem szinte a legjobban Niall a srácok közül. Egészen kicsi gyerekkorom óta ismerem és jó barátok vagyunk! Minden megbeszélünk.
És tegnap kifaggattam, hogy most mi van köztetek, vagy egyáltalán mit érez ÉS hogy ő hogyan gondolja a ti kapcsolatotokat. De azt már nem mondom el, hogy mit beszéltünk. Ez a ti kapcsolatotok. - guggolt le elém majd folytatta a mondandóját. - beszélj vele!
Jól tennéd! én csak támogatlak titeket. Mert imádlak külön-külön is titeket és együtt még jobban..jó persze jobban örülnék más dolognak, de annak most nincs értelme.
szóval beszélj vele! - fogta meg a vállamat ránéztem és teljes nyugodtságot láttam a szemeiben amitől én is megnyugodtam valamilyen szinten.
- Köszönöm. - öleltem át majd felállt és kiment a szobából. Lassan még vissza nézett és megszólalt. - Ne felejtsd el! - mondta biztatóan majd elmosolyodott és eltűnt a szobából.
Mivel az arcom kegyetlenül nézhetett ki a sírástól a fürdőbe siettem és lemostam egy kis hidegvízzel az arcomat, ami úgy érzem jót tett nekem. Olyan volt mitha mindent tisztán látnék, hogy mit kell mondanom Niall-nek, mit tegyek..stb. De ez az érzés hamar elmúlt.
Tehát még egyszer leöblítettem az arcomat, megtöröltem és már is lefele mentem a lépcsőn. Lassan kiballagtam. Persze, hogy Niall vett észre legelőször, de nem mintha baj lett volna.
Gyorsan oda futott hozzám.
- Mit csináltál ennyi ideig? Nem akartam felmenni hátha zavarok. - magyarázkodott miközben kezét a derekamra helyezte.
- Te nem zavarsz. - raktam én is a kezemet az ő vállára majd közelebb hajolt, de mielőtt a szánk összeért volna valaki félbe szakított minket.
- Héjj gyerekek! gyertek sétálunk egyet a parkban. - jelentette ki Zack. Mi pedig belegyeztünk. De a csók nem maradhatott el. Tehát a félbehagyás után tettünk még egy próbát és most nem zavart bele semmi, és senki.  
A fiúk türelmesen kivárták míg mi befejezzük a dolgunkat. Lassan elengedtük egymást és a park felé vettük az irányt. De én még gyorsan oda szaladtam Elise nénihez, és anyához, hogy tíz percre átmegyünk kicsit sétálni a parkba, mert ilyenkor olyan szép. Ők belegyeztek.
Tehát gyorsan vissza futottam a többiekhez. Ám eszembe jutott, hogy a többi lány nem-e unja magát. Szóval az ujjammal jeleztem Niall-éknak, hogy pillanat.
- Lányok nem jöttök? átmegyünk sétálni a szembelévő parkba. Van kedvetek? - kérdeztem egy hatalmas vigyorral az arcomon. egymásra néztek és megszólaltak.
- De, van kedvünk. - jelentették ki, majd ők is megbeszélték a szüleikkel és már jöttek is velünk.
- Akkor irány a park! - kiáltott fel Ryan és a park felé igyekezett. Az este további része nagyon jól alakult. Remek volt az idő, a társaság, és a hangulat. Ilyen jól még soha nem éreztem magamat míg Írországba voltam.
Mindig utáltam itt lenni. Elise nénit és John bácsit sem szerettem annyira. Viszont ők is változtak az egy év alatt. Mind a ketten sokkal lazábban vették a dolgokat, normálisabbak voltak, és nem voltak olyan szigorúak és komolyak, mint tavaly. Aminek persze én rettentően örültem.
Mindjárt vége a hétnek, én meg indulok haza. Most kivételesen nem hagynék itt semmit, és a haza utat sem várom.
Mikor hajnali fél négyet ütött az óra nagyjából már mindenki elhagyta a kertet. Sokan fáradtak voltak vagy álmosak. Ezért Elise néniék kertje pár perc alatt üres lett.
Az elpakolást holnapra terveztük. Tehát mindenki fáradtan, de boldogan ment be a házba aludni. Gyorsan felsiettem az emeletre és ruhástól bedobhattam magamat az ágyba majd pár perc múlva már el is aludtam.

*reggel*
- Jó reggelt Sophie! - keltett fel anya. - Gyere eszünk, már délután kettő óra van. És ugye tudod, hogy holnap megyünk haza? - hadarta el anya a mondatokat.
- Neked is jó reggelt! és mi van? már ennyi az idő? és igen tudom. - mondtam miközben különböző hangulatokat váltottam ki. Lassan felkeltem, elkészültem aztán leballagtam a lépcsőn.
Az egész család megebédelt, ezek után pedig mindenki neki állt a takarításnak és a pakolásnak. Ez a nap nagyon hamar elment. Lehet azért is mert későn keltem és mert a délután nagyon jól éreztem magamat miközben rendet raktunk.
Mindenki fáradtan rogyott a kanapéra a nappaliban. Úgy döntöttünk, hogy megnézünk egy filmet. És az én kérésemre a LOL című lett az.
De úgy érzem, hogy csak nekem tetszett ez a film. De már mindegy már megnéztük. Ezek után mindenki aludni tért. Én lassan lezuhanyoztam felvettem a pizsamámat aztán az ágya bújtam. Végig gondoltam a hetemet, hogy milyen jó volt itt ezen a héten, itt minden annyira más, mi lesz velem és Niall-el? ÉS mi lesz Adammal és a többiekkel?
Mikor fogom őket látni? Holnap minden megint más lesz. Én Londonban ők pedig itt maradnak. Hogy lesz ez így? Egy picit a sírás fogott el, ami el is nyomott később.

Sziasztok! :) Na látom nagy nehezen összegyűlt a két komment. Ezek után is megmarad szerintem a szabály.
DE, ha több feliratozóm és kommentem lesz akkor ez meg fog szűnni. Egyébként ez már kicsit izgalmasabb rész lett. Tehát innentől lesznek érdekesebb részek az eddigi terveim szerint. De nem húzom az időt.

 Jó olvasást. :) ♥

( a hátsókertbe vezető kis út) 

5.fejezet - Now you want?



Szóval Niall, belépett Elise néniék kert kapuján. Először csak csodálkozva néztük egymást aztán ő rám mosolygott. A hideg is kirázott a mosolyától. Kezdtem magamnak
bevallani hogy szeretem őt. Igen én szeretem. - Szeretlek Niall Horan! - gondoltam magamba, de legszívesebben elordítottam volna magamat, hogy az egész világ tudja, de ezt
nem tehettem meg hiszen én nem tetszhetek neki. Ő hozzám túl helyes. Majd inkább hátat fordítottam és egy csendes helyre sétáltam. 


*Niall szemszöge*

Beléptem és Sophiet láttam meg. Gyönyörű volt, a nézésünk össze akadt. Csodálatos érzés töltött el, mint még soha. Mivel nagyon bénán nézhettem ki ezzel a bámulós
fejjel inkább egy mosolyt ejtettem felé aztán ő is felém, de aztán megfordult és elment. Gondolkodás nélkül utána mentem, de mikor elakartam indulni a többiek megfogtak. 
- Szia Niall. - köszöntek, majd mindenkivel kezet fogtam. 
- Sziasztok. - facsartam ki egy erőltetett mosolyt. Mikor a kert, és a többi vendéghez húztak egy kicsit szomorúan néztem Sophie után, de nem mondhattam azt, hogy na várjatok most Sophie 
után megyek, mert egyedül tudnánk lenni. Úgyis az lenne belőle, hogy ezt hallgathatnám egy életen át, úgyhogy inkább mentem velük. Negyed óra telt el, de Sophie sehol nem 
volt. Kezdtem aggódni. Tehát szó nélkül felálltam és tovább mentem a kert hátsó részébe. Pár bokor és pár kanyar után megtaláltam. Egy kerti bútoron ült és feküdt rajta, 
gondolom csak pihent vagy valami ilyesmi. Majd hirtelen meglátott és felfigyelt rám. 
- oo Szia Niall! - köszönt majd vigyorgott.  
- Szia! - mosolyogtam. - ömm leülhetek? - kérdeztem, majd felült, hogy én is elférjek és bólintott, hogy leülhetek. 
- Hogy hogy nem vagy elől? - kérdeztem tőle.

( a kerti bútor amin ültek) 

- Most itt jó volt kicsit egyedül a friss levegőn a csöndben, senki nem szólt csak a halk és lágy szellőt hallottam és a madarakat, jó volt. - magyarázta miközben előre 
tekintett és bambulva meredt a szeme a tájba.
- Értem, ha szeretnéd akkor itt hagylak ám, nyugodtan pihenj. - mondtam neki és már felállni kezdtem. 
- Ne, nem kell! - fogta meg a karomat majd visszahúzott, gyönyörű volt, nem bírtam, meg kell, hogy csókoljam. Majd fölé hajoltam és megtettem, igen megtettem. És úgy 
éreztem jobb ha tudja és bevallom neki. Viszont egy rossz szokásom van...hamar leszek szerelmes, de remélem most nem csalódok. Mikor feleszméltem a csók közbe, hogy úristen mit 
csinálok én. Vissza ültem a helyemre és megszólaltam. 
- bocsánat, nem tudom mi ütött belém. - magyaráztam kicsit idegesen majd a földet kémleltem. 
- Engem nem zavart. - majd ránéztem és elmosolyodott. És a szánk ismét egymásé volt. Mikor a szám levált az övéről egy darabig feszült csend következett, de én megtörtem azt. 
- Nézd Sophie! - kezdtem el idegesen a mondandómat. - Én első pillanattól éreztem valamit, valami különlegeset irántad. Amire már rájöttem, ....én azt hiszem szeretlek! 
És nem csak úgy mint egy barátot. - mondtam idegesen majd a szemébe néztem mire ő elmosolyodott. - Lehet hogy most hülyének... - és most ő csókolt meg. 
- Nem nézlek hülyének. - majd elmosolyodott. Pár percig ölölve feküdtünk, mikor valaki a nevünket kiabálva jöttek hátra. Gyorsan elengedtük egymást mást mintha csak barátok lennénk. 
elkezdtünk vigyorogni meg röhögcsélni. Oda jöttek. 
- Hát ti nem jöttök előre? - kérdezte Elise néni miközben anyukám csak vigyorogtt rajtunk. Mi csak szó nélkül felálltunk és a kert első felé vettük az irányt. Közbe 
egymásra néztünk és elnevettük magunkat igazából fogalmunk sem volt, hogy miért, csak jól esett.  


*Sophie* 

Hát ezek szerint szeret. Akkor mégsem hiába szerettem? vagyis szeretem. Azt hiszem nem, van értelme. Eddig sok emberben, lányban, fiúban csalódtam, benne nem akarok. És remélem nem is fogok. 
Ezek a rövid gondoltok játszódtak le a fejemben míg előre nem értünk. Aztán mikor Adam,Chad,Ryan,Zack észrevettek minket szó szerint lerohamoztak. Igazából semmi különössel, nem piszkáltak
minket, hogy jaj hát ti honnan jöttetek? ..stb, aminek örültem is. Tehát csak annyi volt az egész, hogy megfogtak minket és az asztalhoz vonszoltak. Mondjuk nem nagyon örültem
hiszen Niall az asztal egyik szélén én meg a másik végén ültem, messze egymástól. Én a többi lánnyal ültem akik nagyon kedvesek voltak és aranyosak, de nem pótolták Niallt. 
Nem baj egyszer fél órára kibírjuk hogy három méterre vagyunk egymástól. Sokszor pillantottunk egymásra és mindig sikerült elmosolyodnom és elpirulnom tehát mindig a fejemet lehajtva kémleltem az asztali
terítéket. Ám mielőtt elkészült volna a grillhús Elise néni megkért, hogy előtte hozzam ki a sütiket. 
- Sophie drágám! kérlek hozd ki a konyháról a sütiket, tudod ott vannak a tálcán. - kért meg, és persze szót is fogadtam tehát elindultam a házba mikor Elise néni utánam kiabált. 
- Ooo Sophie várj! egyedül neked az sok lesz. - mondta majd végig nézett a többi vendégen majd ismét megszólalt. - Niall menj légyszíves segíts neki. - kérte meg őt is aminek örültem, hogy 
őt választotta. Niall egy percig sem várt felpattant a helyéről és már ott is termett mellettem. - Na hát akkor menjünk sütiért. - mondta vidáman majd megfogta a kezemet és behúzott a lakásba. 
- Asszem azok a sütik még egy pár percet várhatnak. - mondtam vigyorogva majd megfogta a derekam és közelebb húzott magához. A bejárati ajtónak neki nyomva ismét megcsókolt, olyan hevesen ahogy csak lehetett. 
De aztán pár perc után már muszáj volt eltolnom akár mennyire is nem akartam. - Gyere mert még gyanúsak leszünk. - mondtam neki majd egy halk "jó" szócskával bele egyezett majd a konyhába igyekeztünk ahol már a sütik a tálcán voltak. 
Én is és ő is kettő tálcát fogtunk meg és kifele igyekeztünk. Mikor még a konyhából sem értünk ki, hirtelen rossz gondolatok lepték el az agyamat. Hiszen én és Niall messze launk egymástól, hogyan fogunk találkozni. 
Vajon tényleg komolyan gondolta e? Ez nem biztos, hogy jó lesz. Leraktam a tálcákat az asztalra majd Niall után szóltam. 
- Niall állj meg! - parancsoltam rá. - Beszélnünk kell! - jelentettem ki szomorú és ilyedt, összezavart arccal ezek után már Niall arcáról is lefagyott a mosoly. 

Sziasztok! :) sajnos bevezetem a komment szabályt tehát 2-3 kommenttől hozom csak a követezőt. :S 

De most nem húzom az időt. :)

Jó olvasást. :) ♥!

4.fejezet 

Elhúztam magamat. Majd kérdőn nézett rám. Nehezen kinyögtem és elmagyaráztam neki. 

- Nézd Adam...én rád csak barátként tekintek, tudod olyan, mit egy báty aki mindig itt van mellettem. És én nem akarom egy kapcsolattal tönkre tenni a barátságunkat. Remélem

megérted. - magyaráztam neki. 

- Jó igazad van, sajnálom. - majd lehajtotta a fejét és a földet kémlelte. 

- De ugye most nincsen semmilyen öngyilkos hajlamod...nem fogsz vonat elé ugrani ugye? - kérdeztem kicsit viccesebben amitől máris jobb kedve lett. 

- Dehogy is hogy gondolod? - mondta már nevetve majd csikizni kezdett tehát menekülni kezdtem. Egészen az utca végéig üldözött, de aztán feladtam. Lihegve álltam meg majd 

térdemre támaszkodva kapkodtam a levegő után. Közben Adam is ide ért. 

- Te aztán gyors vagy! - mosolygott. 

- Te meg Lassú. - nevettem ki. 

- Na jó ezt nem úszod meg Sophie! - nevetett fel majd elkapott és megcsikizett. 

- NEEEE! engedj el! ne csikizz! NE! - könyörögtem mikor már sírtam a nevetéstől. 

- Na jó. - majd elengedett. Aztán indultunk vissza az utca másik végére, a házunkhoz. Egy darabig csöndben voltunk. Egyikünk sem szólalt meg. Aztán ő megtörte a csendet. 

- Sophie kérdezhetek valamit? - 

- Persze. - feleltem mosolyogva. 

- Neked tetszik Niall? - kérdezte. Mire én félre néztem és éreztem, hogy elpirultam. 

- Na nézz csak ide! Nézz ide! - mondta nevetve majd oda húzott. - Tudtam. - nevetett. 

- Jól van na. - Majd Adam köhögött egyett. - Most mi van? - kérdeztem. 

- Semmi. - én megálltam ő pedig csak vigyorogva sétált tovább mintha jó gyerek lenne. Majd utána futottam. 

- Adam Wood! Most azonnal mondd el, hogy mi van...vagy különben...megrúglak. - 

- Valaki keménykedik! - nevetett fel. Közben a házunk elé értünk. 

- Jó akkor ne mondd el! - hisztiztem.

- Nem is fogom. - majd egy gonosz vigyorral rám mosolygott. 

- Na jól van megyek mert már negyed egy körül lehet. - mondtam neki. 

- Nézd meg a telefonod kijelzőjét. - mondta. 

- 01:03. Úristen! Szia Adam. - majd egy puszit adtam neki és futottam be a lakásba. - Holnap háromkor a parton Szia. - kiabáltam vissza neki. 

- Jól van csak nehogy neki menj az ajtónak! - szólt, de asszem már késő volt. Neki futottam. De gyorsan felkeltem. 

- Jól vagyok! - Elnevette magát és ő is elindult haza. Én halkan becsuktam az ajtót és kulcsra zártam. Aztán lábujj hegyen indultam fel a lépcsőn. Befeküdtem az ágyba.

Majd gondolkodni kezdtem azon vajon mi az amit nem mondd el? - Adam Wood most nagyon kíváncsivá tettél! - gondoltam magamba. Még egy darabig fent voltam, de nem tudtam fent maradni, 

tehát elaludtam. 

*reggel* 

Mikor felébredtem valaki az ágyam mellett ült. Anya volt. 

- Ó szia anya! - köszöntem neki. 

- Jó reggelt! Sophie eljössz velünk boltba? Gyorsan bevásárolunk az ebédhez, mert nem tudom, hogy te hallottad-e de kerti party-t tart Elise nénikéd. Ja és meghívhatod a

barátaidat, őket is szívesen látjuk. 

- jó rendben. Egyébként akkor mindjárt össze szedem magamat és lemegyek. -

- Rendben. - mondta majd kiment a szobámból. Nagy nehezen felkeltem és a fürdő szoba felé vettem az irányt. Fogat mostam, lezuhanyoztam, felöltöztem és a hajamat csináltam meg. 

Egész gyorsan elkészültem. Mivel ma jó idő volt egy vékony pulcsit, egy toppot és egy rövid gatyát vettem fel. Fogtam a telefonomat közben felhívtam Adamat hogy ha szeretnének, 

akkor jöjjenek nyugodtan amibe bele is egyezett. Tehát ezek után Anya, Elise néni és én behuppantunk a kocsiba és a dolgunkra indultunk.

Negyed órát utaztunk mire oda értünk a supermarkethez. Kiszálltunk a kocsiból és lassan besétáltunk az üzletbe. Minden fontos dolgot megvettünk, közben sokat nevettünk. 

Itt teljesen másképp ismertem meg Elise nénit, nagyon kedves volt, vicces. - Mindig lehetne ilyen. - gondoltam, majd elmosolyodtam. Miután kijöttünk a boltból és megvettünk minden hozzávalót

a főzéshez én autómatikusan a kocsihoz indultam. 

- Hát hova mész Sophie? - szóltak utánam anyáék. 

- Gondolom az autóhoz!? - 

- Dehogy is gyere! Vegyünk magunknak délutánra valami jó ruhát. - mondta Elise néni elszántan. 

- Legyen. - majd megrántottam a vállamat és utánuk mentem. 

(Sophie ruhája) 

Egy nagyon aranyos és szimpatikus kis boltba mentünk be. Ahol egyből ki is szúrtam magamnak egy nyári lenge ruhát. Egyből levettem a fogasról és a próbafülkébe futottam. 

Mikor felvettem szerelmes lettem belé. Aztán anyáék már kíváncsiskodtak, hogy hogyan áll. Tehát elhúzták a fülke függönyét ami eltakart és csodálkozva néztek rajtam végig. 

- Ha ezt a ruhát nem hozod el...bolond vagy. - nevetett Elise néni anyával együtt, majd én is csatlakoztam hozzájuk. Úgy döntöttem elhozom és nem hagyom itt. Majd Anya és Elise néni is találtak

megfelelő ruhát maguknak. Ők is felpróbálták és tökéletesen állt rajtuk. Úgy döntöttek ők sem hagyják ott. Miután kifizettük a ruhákat boldogan mentünk ki az üzletből mind a hárman, de ez hamar elmúlt. 

- Úristen! - kiáltott fel Elise néni majd ledobta a kézében lévő dolgokat és a szája elé rántotta kezét és rohanni kezdett a kocsi felé ami már összetörve állt ott ahol hagytuk. Mire mi is oda futottunk 

már az autó mentő is ott volt. Mi pedig addig felhívtuk apáékat, hogy jöjjenek értünk, mert nem tudunk haza jutni. Míg ide értek Elise nénit vigasztaltuk. Haza fele egészen megnyugodott már párszor

nagyokat fel nevetett. Mikor haza értünk viszont már semmi baja nem volt. Aminek nagyon örültem hiszen rossz volt látni ahogyan sír. Lassan elkezdtük a főzést. Néha-néha bele kóstoltam

és szerintem finom lett. Ránéztem az órára 3 óra volt tehát hamarosan a vendégek is megérkeznek. Anyu Elise néni és én felmentünk felvettük a délelőtt vett ruhákat és lefele indultunk a lépcsőn

és könyörögtem hogy legalább csináltassunk apuékkal egy közös képet. Nagy nehezen, de bele egyeztek. Tehát kimentünk a hátsó kertbe és a szépen elrendezett rózsabokroknál lefényképeztek minket. 

- Szerintem jó lett. - mondtam vigyorogva miközben betoppantak az első vendégek. Aztán egyre többen lettünk és közben Adamék is megérkeztek még egy család hiányzott

akik a többiek után tíz perccel megérkeztek. Mikor az ajtón bejövő vendégeket néztem megpillantottam köztük Niallt is akivel össze akadt a tekintetünk. 

Na meg is hoztam a részt! :) Viszont kommenteket nem nagyon kapok. Aminek nem nagyon örültem.
És olyan mintha magamnak írnám, de mivel ez még a blog eleje úgy gondolom, hogy ki fog alakulni.

Ezért nem lesz komment szabály. De nem is "beszélek" tovább. 

Jó olvasást.! ♥ :)

3.fejezet 


Kifutottam a ház elé, körülnéztem de sehol sem volt. - Na mindegy délután szerintem ő is kint lesz a parton Adammel. - gondoltam. majd vissza mentem a lakásba. Mivel
már csak fél óra volt 3-ig. Tehát elkezdtem készülni. Mikor a hajamat szorítottam rápillantottam az órára. - Ja még csak negyed négy, akkor rá érek....Mi van? 
Uram atyám. - kezdtem kapkodni. Gyorsan lefutottam a lépcsőn felvettem a cipőmet és gyorsan elkiáltottam magamat, hogy elmegyek itthonról és, hogy majd  valamikor jövök.
Futva mentem a Partig. Mikor oda értem Adam nevetett. 
- Na holnap is későn jössz? - kérdezte.
- Holnap? - néztem kérdőn. 
- igen ezt most már minden napos lesz amíg itt leszel. - mondta mosolyogva. 
- oké úgy sincs itt más dolgom. - mondtam. 
- még jó hogy nincs. - mondta Zack és rám kacsintott amire én csak elmosolyodtam. 
- Niall? - kérdeztem. 
- Nem jött, azt mondta hogy nincsen kedve. - felelte Chad. Csak bólintottam mert tudtam, hogy miért nem és ez is az én hibám csak én tehettem róla.


*Niall szemszöge* 

Mikor becsukta előttem az ajtót rosszul esett. Hogyan juthatott az eszembe, hogy én Sophieval. Hogy tehettem ilyet? nem értem. Jobb ha elfelejtem. Ezek forogtak le a
fejemben az alatt a pár perc alatt. Utána megfordultam és elmentem onnan. Olyan gyorsan mint még soha. Hazaérve A telefonom szólalt meg. Adam nevét írta ki. 
Nagy szomorúsággal felvettem, de úgy hogy ő ne vegye ezt észre. 
- Szia Niall Nem jössz ki velünk a partra? Jön Sophie is! - mondta reménykedve hogy kimegyek. 
- Bocsi ma nem jó Szia. - ezzel letettem a telefont. Ha Sophie nem ment volna akkor kimentem volna velük. Hiszen itthon semmit nem tudok csinálni, de a mai beégésem 
után nem nagyon szeretnék találkozni Sophieval. Biztos, hogy nem tetszek neki. 


*Sophie* 

Ma nem volt olyan jó, és kicsit sőt nagyon bűntudatom volt, hogy nem mentem el vele. Hiszen csak egy normális baráti séta lett volna. Én amúgy sem tetszhetek egy ilyen srácnak. 
Egyébként szerintem Adamék észrevették, hogy nem vagyok jó kedvemben. Ma nem nagyon szóltak hozzám. Mikor haza értünk mindenkit végig öleltem. Niall hiányzott csak a sorból,
de ő nagyon. Mikor bementem a házba megvacsoráztam anyáékkal és megnéztünk egy filmet ami a Jack and Jill volt. Sokat nevettünk rajta. Mikor már mindenki elfáradt a
szobáink felé vettük az irányt. Én még gyorsan lefürödtem, fogat mostam, felvettem a pizsimet és aludni mentem amit nem nagyon tudtam. Mikor már majdnem sikerült elaludnom 
a telefonom szólalt meg. 
Ami Adam nevét írta ki. - Hát jó. - majd egy halk röhögéssel felvettem. 
- Tudod mennyi az idő? - kérdeztem tőle. 
- Igen és sajnálom, de nem tudtam aludni és nem tudtam hogy fent vagy e még, de fel akartalak hívni. - magyarázta. 
- Jó nem baj én sem tudtam. Amúgy mizu? - kérdeztem tőle, ha már egyszer felhívott. 
- Semmi! egyébként a házatokkal szembe ülök egy padon. - mondta. 
- Mi? - kérdeztem csodálkozva. 
- Igen gondoltam a friss levegő jót tesz. - miután ezt mondta elgondolkodtam és lehet hogy nekem is jót tenne. 
- Várj! - ezzel letettem a telefont majd lábujjhegyen lefelé indultam a lépcsőn. Lassan leértem az előtérbe még gyorsan befutottam a konyhába egy pohár vizet inni
aztán felvettem a cipőmet. És kifele indultam meg, próbáltam nagyon halkan becsukni az ajtót ami asszem sikerült. Mikor kiléptem az ajtón elfelejtettem hogy át kellett
volna öltözni, mert a piszim egy nagyon rövid gatyából állt és egy toppból és ilyenkor már hideg van. De nem baj 10 percre kibírom. Adam oda jött és megölelt aztán és is őt. 
- Gondoltam, hogy lejössz. - mondta mosolyogva. Majd leültünk arra a padra ahol eddig ült. 
- Ma nem voltál valami jó hangulatban. - szólalt meg.
- Hát nem, de azt hagyjuk hogy miért. - feleltem egyszerűen. 
- Ez esetben nem tudom mi az, de majd biztos megnyugszol és megoldódik. - nyugtatott meg ami jól esett. Ezek után még 20 percet beszélgettünk kint a padon. Aztán ránéztünk
az órára és rájöttünk hogy már éjfél. 
- Amúgy nem ártana bemennem már, mert már szétfagytam. - jelentettem ki vacogva és össze kuporodva. 
- Jó menj! nehogy jég kocka legyél! - mondta egy halk nevetés kíséretével. 
- Jó akkor majd holnap.. vagyis ma találkozunk. - javítottam ki magam hiszen 00:05 volt. 
- Szóval szia! - köszöntem neki majd ő oda jött és megölelt. Mikor már elengedett a szemembe nézett és ezek után egy gyors mozdulattal megcsókolt. 

     Sziasztok! :) na meg is hoztam a 2. részt. :) És szeretném mondani, hogy eltévesztettem. 

Sophie 17 éves.! Szóval csak 1 év de azért mégis tudjatok róla. De nem is húzom az időt. :)

Jó olvasást.! :) ♥! 

2.fejezet  - meeting

- pssssszt! - ugrott rám majd fogta be a számat. Aztán mikor már tudta hogy nem fogok tovább sikítozni elvette a kezét.
- úristen nagyon meg ijesztettél. - mondtam ijedve.
- Te is! amúgy szia. - köszönt nevetve.
- szia! - mondtam mosolyogva.
- Hogyan kerültél ide? még sosem láttalak. - mondta
- Csak nyaralok. - mondtam amire ő csak mosolygott. Pár perc csend után meg szólalt és a kezét nyújtotta.
- Amúgy Adam vagyok. - fogtunk kezet.
- Én Sophie. - mutatkoztunk be egymásnak.
- És meddig leszel itt? - érdeklődött.
- Egy hétig, de alig várom már a hétfőt, hogy haza induljunk. - mondtam, majd elkezdtünk beszélgetni hosszú órákon át. Mire észhez tértünk már kezdett besötétedni.
- Ideje indulnom. - nyögtem ki. - Nekem is. -válaszolt majd lemásztunk a szikláról és elindultunk haza fele. Végig nevettük az utat. Nagyon megkedveltem.
Ezért a séta közben megbeszéltük, hogy holnap a parton ugyan akkor. Körülbelül öt perc csendes séta után a távolból Adam neve hallatszott, megfordultunk.
Mire kiderült hogy az osztálytársai. Oda bicikliztek mellénk és köszöntek nekünk vagyis jobban mondja csak Adamnak. Aztán hirtelen mind a négyen rám néztek. Mire
én csak egy halk "sziasztok"-ot nyögtem ki. Mire ők is köszöntek. Ám egy szőke hajú sráccal össze akadt a tekintetem. Jó ideig néztük egymást mire rájöttem, hogy nem kéne.
- Amúgy had mutassam be ezeket az idiótákat. - nevetett Adam. Ő itt Chad ő Ryan, Zack és végül Niall. - Vagyis Niall értem. - gondoltam magamba.
- Fiúk ő pedig itt Sophie!  mutatott be amire én csak elmosolyodtam és úgy éreztem hogy kezdek kipirulni. Oldalba löktem Adamat hogy nekem indulni kéne, elakartam köszönni, de bejelentették hogy a házig kísérnek hát bele egyeztem, tehát elindultunk a ház felé. Pár perc alatt oda értünk, még a ház előtt váltottam velük néhány szót aztán elköszöntem. Mikor a lépcsőn felfele haladtam utánam kiabált Adam. - Semmi ölelés? - kérdezte nevetve. - Hát legyen. - futottam vissza a lépcsőn, majd megöleltem.
Vissza akartam fordulni, de valaki ismét utánam szólt. - És mi? - kérdezte Zack. - Na aztán jól van ám. -mondtam majd végig öleltem mindenkit. Az utolsó Niall volt.
És teljesen más mint a többiek, nagyon más. Nem tudom miért hogyan, de ilyet még nem éreztem. Különleges volt. Mikor elengedtem a szemembe nézett majd éreztem, hogy
az elmosolyodok és az arcom elpirul tehát gyorsan elfordítottam a fejemet és ismét az ajtó felé vettem az irányt. A házba beérve az ajtónak dőltem majd egy nagyot sóhajtottam.
Levetettem a cipőmet és a nappaliba mentem.
- Sziasztok! - köszöntem mosolyogva.
- Szia Sophie! - köszöntek.
- Hol jártál eddig? - kérdezte anya
- Kint a parton. - feleltem egyszerűen aztán már a lépcsőn lépkedtem fel. A fürdőszobába tartott az első utam. A hajamat copfba kötöttem és úgy gondoltam, hogy lefürdök.
tehát engedtem magamnak egy kád forró vizet és beleültem. Fél óráig áztattam magamat mire rájöttem, hogy ki kéne szállni belőle, tehát követtem a gondolat menetemet.
Egy törölközőbe csavartam magamat amivel végig is futottam az egész emeleten hiszen a pizsamámat a szobába hagytam. A nagy futásban megcsúsztam a vizes lábammal. Lent
csak egy nagy puffanást lehetett hallani amire anyáék fel is figyeltek.
- Sophie jól vagy? - kérdezték ijedten
- Persze, csak elestem. - feleltem nekik. Amire ők felnevettek én persze ezen elmosolyodtam. Ezek után felálltam és ismét a szobába kezdem meg az utamat és sikeresen be is értem. Előkapartam a pizsimet, felvettem és az ágyba bújtam majd a tv-t is bekapcsoltam. Közbe a mai napon kezdtem el gondolkodni. Szinte csak Niall járt a fejemben,az ölelése.
Olyan gyengéden ölelt meg, mint ahogy még senki sem. De közben arra is rájöttem, hogy nem szerethetek bele hiszen ez sem tartana tovább egy hétnél a távolság miatt.
- Jobb ha elfelejtem. - gondoltam. Próbáltam másra terelni a gondolataimat, de nem ment. Inkább aludni próbáltam ami szerintem bevált, 10 perc után már álomra hajtottam a fejemet.

*Niall szemszöge*

Mikor megláttuk Adamet és a lányt aki vele sétált. Gondoltuk kicsit megzavarjuk a románcot, tehát oda bicikliztünk négyen Adammel kezet fogtunk a
lánynak csak köszöntünk aztán ő is kinyögött egy halk sziasztokot. Aztán jött a bemutatkozás. Végig őt figyeltem nem is tudom miért. Aztán egyszer a tekintetünk össze akadt. Gyönyörű volt. De elrántottam a fejemet majd ő is az övét, zavarban voltam, nem tudom mi volt velem ilyet még nem csináltam. Úgy éreztem nem tudom uralni magamat.
De aztán mégis. Összezavart. Közbe neki haza kellett érnie. Így elindultunk hozzájuk a ház előtt megálltunk. Ölelést mindenki kapott. És én maradtam utoljára.
Nem ismertem, csak a nevét tudtam, de azt kívántam, hogy az idő álljon le. De ez sajnos nem így megy. Tehát bement az ajtón. Haza fele a srácok csak Sophieval szekáltak.
De nem tehettem róla. Tetszett, sőt nagyon is. Haza érve az ágyamba feküdtem és rajta gondolkoztam vajon szabadna-e? Miért szerettem belé ilyen hamar?
Egy csomó kérdés járt a fejemben. De tudom nem szabad megtennem, mert ez nem működne. Majd ezzel a mondattal fejeztem be és inkább aludni mentem.


*Sophie*

Mikor felkeltem tisztábban láttam a dolgokat. Már nem is annyira érdekelt Niall, sőt semennyire. Így nyugodtabb voltam. Felvettem a köntösömet és lefele igyekeztem.
Ahogy látom anyáék már megelőztek. Előbb fent voltak mint én.
- Jó reggelt - köszöntem nekik még kicsit álmosan.
- Jó reggelt? - kérdezte apa nevetve. - Hát nézz az órára kislányom.
- Uram atyám már fél 1? - meredtem az órára.
- Csukd be a szád még bele repül a bogár. - mondta anya majd adott a homlokomra egy puszit. Gyorsan meg "reggeliztem" ami eltartott negyed kettőig. Tehát sietve rohantam az emeletre fel venni valami normális göncöt. Mire Elis néni kiabált fel az emeletre, hogy keresnek. Tehát gyors magamra kaptam a rövid gatyát és lesuhantam a lépcsőn a bejárati ajtóig. Hát csodák csodájára Niall volt az.
- Szia Sophie! - köszönt kedvesen.
- Szia Niall. - köszöntem.
- ömm hát.. ráérsz? , mert ha igen elmehetnénk sétálni. - mondta idegesen.
- Bocsi Niall inkább most ne! - majd becsuktam az ajtót előtte és egy halk "francba" szó hangzott el amire csak elmosolyodtam. Így meggondoltam magam.
De mire az ajtót kinyithattam volna ő már sehol sem volt.

             Sziasztok! :) meghoztam az első részt remélem nem lett nagyon rossz. Jó olvasást. :) ♥


1.fejezet 

- Sophie! - kiabált anya a földszintről. Ami azt jelentette, hogy kiszállhatnék már az ágyból és elkezdhetnék készülődni mert mindjárt indulunk.
- Jó készülök. - szóltam vissza. Majd egy halk igyekezz szóval visszatért a dolgához. 
Lassan felkeltem és a fürdő szoba felé vettem az irányt.  Fogat mostam aztán a hajamat is megcsináltam. Ezek után gyors kikaptam a szekrényemből a megfelelő ruhát és 
felvettem. Elkezdtem össze szedni a dolgaimat. Miközben a fürdőben pakoltam valaki rám ugrott miközben azt kiabálta, hogy jó reggelt. 
- Rebecca!-fordultam meg majd megöleltem. - Gondoltam, hogy csak te lehetsz ez az őrült. - nevettem. 
- Köszönöm e kedves megnevezést - vigyorgott. - Jaj Sophie el sem hiszem...itt hagysz? - kérdezte csalódott fejjel. 
- Ne is emlegesd, alig várom már hogy megjöjjünk. - mérgelődtem. 
- Csak kitartás! de nekem most mennem kell csak bejöttem elköszönni. Szóval Szia Sophie! várunk haza egy hét múlva. - majd megölelt. 
- várunk?! - vágtam egy értetlen fejet.
- Hát én és Kakaó. - nevetett - Tényleg kakaó, el is felejtettem. Kakaó az év 3 éves barna labrador kutyám akire most Rebecca fog vigyázni míg én nem leszek itthon. 
- Te butus. - nevetett majd még egyszer megölelt és elment. - Rebecca! - szóltam utána. - A kulcsok, ezek nélkül nem tudsz bejönni és megetetni Kakaót. Majd vissza jött 
nagy mosollyal az arcán, elvette a kulcsokat és intett egyet majd elhagyta a házat. Én vissza tértem a szobába ahol a cuccaimat pakoltam be egy bőröndbe. 
Nagy nehezen végeztem. Még egyszer körbe néztem a szobába, hogy ott hagytam e valamit, de úgy néz ki nem. Tehát lefele indultam a lépcsőn. 
- Gyere Sophie! gyorsan egyél valamit aztán már indulnunk kell. Mindjárt indul a gépünk. Ledobtam a cuccaimat és a konyhába siettem. 
A pirítós hamar készen van - gondoltam. Tehát gyorsan csináltam magamnak. De amilyen szerencsétlen vagyok forrón megfogtam és kiejtettem a kezemből.
Mire felvettem volna a földről Kakaó elém futott majd elvitte. 
- Remélem ízlik te kis éhen kórász. - nevettem. Gyorsan csináltam magamnak még kettőt. - Sophie gyere! - kiabált apa. Tehát a számba vettem mind a kettő pirítóst,
 felvettem a cipőmet és futottam ki a kocsihoz. Amint anyáék megláttak kiröhögtek hogy egy táskával egy bőrönddel és kettő pirítóssal a számba álldigálok a kocsi
mellet szerencsétlenül. Oda adtam apának a dolgaimat aztán kivettem a számból a pirítóst. Majd csak annyit mondtam, hogy jól van na. Kakaónak egy puszit adtam kiengedtük 
az udvarra és már indultunk is. És elkezdődött az egy hetes szenvedésem. 
Negyed óra alatt kint voltunk a reptéren. Sietnünk kellet mert 5 perc múlva indul a gépünk. Végig futottunk a reptéren. Nagy nehezen, de oda értünk.
Szóval felszálltunk rá. És a repülő elindult. 


- Kelj fel meg érkeztünk! - rázott fel anya. Én csak kinyitottam a szemem biccentettem hogy jó és már fel is keltem. - Legalább csinálj úgy mint ha szivesen
jönnél ide. - szólt apa. Erre csak egy erőltetett mosolyt vágtam. Mikor leszálltunk a gépről elvettük a bőröndjeinket és a szemünkkel Elise néniéket kerestük. 
- Meg is vannak! - kiáltott apa. Na jön a nagy pusziszkodás és a jó pofizás egy hétig. - gondoltam. Lassan oda mentünk hozzájuk megvártam míg anyáékkal le pusziszkodnak 
aztán jöttem én. - Szia Elise néni. - majd vigyorogtam és két puszit kaptam. És ezek után John bácsi következett. Ezek után beszálltunk a kocsijukba és házuk
fele vettük az irányt. Fél óra alatt ott voltunk. A házuk az gyönyörű volt mint mindig. Else nénit érdekelte a háza minden egyes részletére oda figyel. 
Miután kiszálltunk a kocsiból kivettük a bőröndöket a csomagtartóból és bementünk a házba. Szokás szerint cipőt le már amint beléptünk a házba nehogy
koszos legyen a szőnyeg. Mivel tudtam, hogy mit hova én szó nélkül felballagtam az emeletre a "szobámba". -Ugyan olyan mint régen. - gondoltam. - vagyis unalmas. 
Ledobtam magamat az ágyra és elő vettem a telefonomat. Majd felhívtam Rebeccát hogy meg érkeztünk. Miután letettem a telefont az unoka tesóim nyitottak be a szobába. 
Sophie! - ugrottak rám. 
- Úram atyám sziasztok. - öleltem meg őket, a kedvenc unokatesóim voltak. - Végre valami jó is van ebbe a nyaralásba. - mondtam nekik amire ők csak vigyorogtak. 
- Ööö Sophie van egy rossz hírünk mi csak ma jöttünk. - mondta David Jack pedig csak a vállát rántotta meg. 
- Ne már. - válaszoltam, közben anya nyitott be hozzánk.  
- Gyertek enni. - mondta mosolyogva majd felpattantunk az ágyról és futva indultunk le a lépcsőn.És helyet foglaltunk az asztalnál. Az ebéd nem volt a legjobb
ezért nem is ettünk olyan sokat. Megköszöntük az ebédet és a fiúkkal a szobám felé vettük az irányt. Fél óra beszélgetés után Nina a fiuk anyukája nyitott be hozzánk. 
- Szia Nina! - ugrottam fel az ágyról és üdvözöltem. 
- Szia Sophie! rég láttalak. - mondta. 
- Én is téged. - mosolyogtam, Ninát nagyon szerettem és szerettem náluk nyaralni. 
- Fiúk mennünk kell. - mondta. Amire a fiúk csak egy bólintással jelezték hogy indulnak. 
- Szia Sophie! - köszöntek el tőlem majd egyszerre adta egy puszit. Majd Ninának is oda intettem. Miután elhagyták a szobát gondolkodni kezdtem, hogy mit csináljak 
hiszen itt bent semmit nem lehetett csinálni. Elő vettem a könyvemet, pár oldalt olvasta belőle, de meguntam. Ezért úgy döntöttem, hogy sétálni megyek. 
Lassan ledöcögtem a lépcsőn elmondtam anyának a terveimet és persze elengedett. fel vettem a cipőmet és kiléptem az ajtón. 

Hosszú sétálás után egy partra értem. Megláttam egy nagyobb sziklát és úgy döntöttem helyet foglalok rajta. Nagy nehezen felmásztam rá. De hirtelen megláttam valakit. Majd 
véletlenül fel sikítottam. 

                                                                       Prológus!

Sziasztok! Sophie Green vagyok, 17 éves. Londonban élek a szüleimmel és a kutyámmal aki egy három éves labrador. A legjobb barátnőm Rebecca Ploom, akivel szinte már testvérek vagyunk. Szóval a testvér szerep....betöltve. Most Írországba készülök a családommal egy hétre Elis nénihez és John bácsihoz. Remélem hamar eltelik ez az egy hét. Soha nem volt a kedvenc időtöltésem Írországban lenni. 

....Vagy most mégis különleges lesz?